1Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt. (1a) Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;

2Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsõségedet.

3Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.

4Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.

5Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!

6Ha reád gondolok ágyamban: õrváltásról õrváltásra rólad elmélkedem;

7Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.

8Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.

9Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak.

10Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei.

11[ (Psalms 63:12) A király pedig örvendezni fog Istenben; dicséri õt mindaz, a ki õ reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája. ]