1Az éneklõmesternek; Dávid zsoltára. (1a) Boldog, a ki a nyomorultra gondol; a veszedelem napján megmenti azt az Úr.

2Az Úr megõrzi azt és élteti azt; boldog lesz e földön, és nem adhatod oda ellenségei kivánságának.

3Az Úr megerõsíti õt az õ betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében.

4Én azt mondtam: Uram kegyelmezz nékem, gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened!

5Ellenségeim rosszat mondanak felõlem: Mikor hal meg és vész ki a neve?

6Ha látogatni jön [be valaki,] hiábavalóságot beszél; szíve álnokságot gyûjt össze magának, kimegy az utczára [és] beszél.

7Minden gyûlölõm együtt suttog reám, gonoszat koholnak ellenem:

8Istennek átka szállott õ reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!

9Még az én jóakaróm is, a kiben bíztam, a ki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem.

10De te Uram, könyörülj rajtam és emelj föl engemet, hadd fizessek meg nékik!

11Abból tudom meg, hogy kedvelsz engemet, ha ellenségem nem ujjong felettem;

12Engem pedig feddhetetlenségemben támogatsz, és színed elé állatsz mindenha.

13[ (Psalms 41:14) Áldott az Úr, Izráelnek Istene öröktõl fogva mindörökké. Ámen, ámen! ]