2 Királyok 17
Hungarian: Karoli
1Akháznak, a Júda királyának tizenkettedik esztendejében kezdett uralkodni Hóseás, az Ela fia, Samariában Izráelen, kilencz esztendeig. 2És gonoszul cselekedék az Úr szemei elõtt; de nem annyira, mint Izráel ama királyai, a kik elõtte éltek. 3Ez ellen jött fel Salmanassár, Assiria királya, és szolgájává lett Hóseás, és adót fizetett néki. 4De mikor Assiria királya megtudta, hogy Hóseás pártot ütött ellene és követeket küldött Suához, Égyiptom királyához, az évenkénti adót pedig nem küldötte meg Assiria királyának: elfogatta õt Assiria királya és börtönbe vetette.

5És felméne az assiriai király az egész ország ellen, és feljövén Samaria ellen, azt három esztendeig ostromolta.

6És Hóseásnak kilenczedik esztendejében bevette Assiria királya Samariát, és elhurczolta az Izráelt Assiriába; és Halában és Háborban a Gózán folyó mellett, és a Médek városaiban telepítette le õket.

7Ez pedig azért történt, mert az Izráel fiai vétkeztek az Úr ellen, az õ Istenök ellen, a ki õket kihozta Égyiptom földébõl, a Faraónak, az égyiptomi királynak kezébõl, és idegen isteneket tiszteltek. 8És jártak a pogányok szerzésekben, a kiket az Úr kiûzött volt az Izráel fiai elõl, és úgy cselekedtek, mint az Izráel királyai. 9És alattomban oly dolgokat cselekedtek az Izráel fiai, a melyek ellenére voltak az Úrnak, az õ Istenöknek, és építettek magoknak magaslatokat minden városaikban, az õrtornyoktól a kerített városokig. 10És emeltek magoknak faragott képeket és Aserákat minden magas halmokon és minden zöld fa alatt. 11És ott tömjéneztek minden magaslaton, mint a pogányok, a kiket az Úr kiûzött volt elõlök, és gonosz dolgokat cselekedtek, a melyekkel az Urat haragra indították. 12És a bálványoknak szolgáltak, a kik felõl az Úr azt parancsolta volt nékik: Ezt ne cselekedjétek. 13És mikor bizonyságot tett az Úr Izráelben és Júdában minden prófétája és minden látnoka által, ezt mondván: Térjetek meg a ti gonosz útaitokról, és õrizzétek meg az én parancsolataimat és rendeléseimet, az egész törvény szerint, a melyet parancsoltam a ti atyáitoknak; és a melyet ti hozzátok küldöttem az én szolgáim, a próféták által: 14Akkor nem engedelmeskedtek, hanem megkeményítették az õ nyakokat atyáik makacssága szerint, a kik nem hittek az Úrban, az õ Istenökben. 15Sõt megvetették az õ rendeléseit és szövetségét, a melyet atyáikkal kötött, és az õ bizonyságtételeit, a melyekkel megintette õket, és hiábavalóságot követvén, magok is hiábavalókká lettek, és a körültök való pogányok után [indultak, ]a kik felõl pedig azt parancsolta nékik az Úr, hogy azokat ne utánozzák. 16És elhagyták az Úrnak, az õ Istenöknek minden parancsolatját, és öntött képeket csináltak magoknak, két borjút és készítettek Aserát, és meghajlottak az ég minden seregei elõtt, és a Baált tisztelték. 17És átvitték fiaikat és leányaikat a tûzön, jövendõket mondtak és varázslást ûztek, és magokat teljesen eladták a bûnnek az Úr bosszantására. 18Azért igen megharaguvék az Úr Izráelre, és elveté õt színe elõl; és semmi nem maradt meg, hanem csak a Júda nemzetsége egyedül.

19Sõt még a Júda sem õrizte meg az Úrnak, az õ Istenének parancsolatait, hanem az Izráel szerzésiben jártak, úgy cselekedvén, mint azok. 20Elidegenült azért az Úr az egész Izráel magvától, és megsanyargatta õket, és a kóborlók kezébe adta õket, mígnem mind elvetette az õ szemei elõl;

21Mert elszakasztotta Izráelt a Dávid házától, és királylyá tevék Jeroboámot, a Nébát fiát. És Jeroboám elcsalta az Izráelt az Úrtól, és igen nagy vétekbe ejtette õket. 22És az Izráel fiai követték Jeroboám minden bûnét, a melyeket elkövetett, és nem távoztak el azoktól; 23Míglen elveté az Úr az õ színe elõl az Izráelt, a mint megmondotta minden õ szolgái, a próféták által. Így hurczoltatott el fogságra az Izráel az õ földébõl Assiriába mind e mai napig.

24És [más] [népet] telepített be Assiria királya Babilóniából, Kutából, Avából, Hámátból és Sefárvaimból, és beszállítá õket Samaria városaiba az Izráel fiai helyett, a kik birtokba vették Samariát, és annak városaiban laktak. 25És történt ott lakásuk kezdetén, hogy nem az Urat félték, és az Úr oroszlánokat bocsátott reájok, a melyek [többet] megöltek közülök. 26Mondának azért Assiria királyának: A pogányok, a kiket [ide] hoztál és Samaria városaiba telepítettél, nem tudják e föld Istene tiszteletének módját, azért oroszlánokat bocsátott az rájok, a melyek megölik õket, mert nem tudják e föld Istene tiszteletének módját.

27Parancsola azért Assiria királya, mondván: Vigyetek oda egyet a papok közül, a kiket onnét elhoztatok, a ki menjen el és lakjék ott, és tanítsa meg õket ama föld Istene tiszteletének módjára. 28És elméne egy a papok közül, a kiket Samariából elvittek volt, és lakék Béthelben, és megtanította õket, hogy mikép tiszteljék az Urat.

29De azért mindenik nép külön isteneket csinált magának, és behelyezték azokat a magaslatok házaiba, a melyeket a Samaritánusok építettek, mindenik nemzetség a maga városában, a melyben lakott. 30A Babilonból való férfiak csinálták a Sukkót-Benótot, a Kutból való férfiak csinálták a Nérgelt, és a Hámátból való férfiak az Asimát csinálták; 31A Háveusok pedig a Nibeházt és a Tartákot csinálták, míg a Sefárvaimbeliek tûzzel égették meg az õ magzatjaikat az Adraméleknek és Anaméleknek, a Sefárvaimbeliek isteneinek. 32De miután az Urat is tisztelték, a magaslatokra papokat állítottak a maguk tömegébõl, a kik õ érettök áldoztak a magaslatok házaiban. 33Így tisztelték az Urat és szolgálták az õ isteneiket is, ama népek szokása szerint, a kik közül elhozták volt õket.

34És mind e mai napig az õ régi szokásuk szerint cselekesznek; nem tisztelik [igazán] az Urat, és nem cselekesznek az õ rendeléseik és szokásuk szerint, sem pedig ama törvény és parancsolat szerint, a melyet az Úr parancsolt a Jákób fiainak, a kiknek az Izráel nevet adta. 35És a kikkel az Úr szövetséget kötött, és megparancsolta nékik, mondván: Ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne imádjátok õket, és ne szolgáljatok és ne áldozzatok nékik; 36Hanem csak az Urat tiszteljétek, õt imádjátok és néki áldozzatok, a ki titeket kihozott az Égyiptom földébõl nagy erõvel és kinyújtott karral. 37És õrizzétek meg az õ rendeléseit, ítéleteit, törvényét és parancsolatját, a melyeket megírt néktek, azokat cselekedvén minden idõben, és idegen isteneket ne tiszteljetek; 38És el ne felejtkezzetek a kötésrõl, a melyet veletek tettem, és ne tiszteljetek idegen isteneket; 39Hanem az Urat tiszteljétek, a ti Isteneteket, és õ megszabadít titeket minden ellenségetek kezébõl. 40De ezek nem engedelmeskedtek, hanem elõbbi szokásaik szerint cselekedtek. 41Így tisztelték ezek a pogányok az Urat és szolgálták az õ bálványaikat, és így cselekedtek az õ fiaik és unokáik is, a mint az õ eleik cselekedtek, mind e mai napig.



Hungarian: Karoli

Bible Hub

2 Kings 16
Top of Page
Top of Page