1Az éneklõmesternek a sósannimra; Dávidé. (1a) Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.

2Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.

3Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.

4Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyûlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törõk, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!

5Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bûneim nyilván vannak te elõtted:

6Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!

7Mert te éretted viselek gyalázatot, [és] borítja pironság az én orczámat.

8Atyámfiai elõtt idegenné lettem, és anyám fiai elõtt jövevénynyé.

9Mivel a te házadhoz való féltõ szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.

10Ha sírok és bõjtöléssel [gyötröm] lelkemet, az is gyalázatomra válik.

11Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.

12A kapuban ülõk rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.

13Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hûségeddel.

14Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyûlölõimtõl és a feneketlen vizekbõl;

15Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!

16Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;

17És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!

18Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.

19Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.

20A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.

21Sõt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.

22Legyen az õ asztalok elõttök tõrré, és a bátorságosoknak hálóvá.

23Setétüljenek meg az õ szemeik, hogy ne lássanak; és az õ derekukat tedd mindenkorra roskataggá.

24Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól õket.

25Legyen az õ palotájok puszta, és az õ hajlékukban ne legyen lakos;

26Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tõled sujtottak fájdalmát szólják meg.

27Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.

28Töröltessenek ki az élõk könyvébõl, és az igazak közé ne irattassanak.

29Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedõ vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!

30Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.

31És kedvesebb lesz az Úr elõtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmû tuloknál.

32Látják [ezt] majd a szenvedõk és örülnek; ti Istent keresõk, elevenedjék a ti szívetek!

33Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az õ foglyait nem veti meg.

34Dicsérjék õt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!

35Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.

36[ (Psalms 69:37) És az õ szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az õ nevét. ]